HOGYAN MŰKÖDIK A BFR EDZÉS

A BFR pántok a felfújódásuk során meghatározott mértékben korlátozzák a végtagba áramló vér mennyiségét, miközben elzárják a kiáramló vénás vért az edzés alatt.

A vér oxigént szállít. Kevesebb véráramlás a dolgozó izomban = kevesebb oxigén az izomsejteknek. És pontosan itt történik a „varázslat”.

Elsőre ellentmondásosnak hangzik, igaz? Hát nem éppen növelni szeretnénk a véráramlást az izmokban?

De! A kutatások kimutatták, hogy amikor az izom oxigénellátása átmenetileg korlátozott, az olyan élettani folyamatsort indít el a szervezetben, amely a nagy intenzitású edzések szinte minden előnyét leképezi.

Ez az egyik fő oka annak, hogy a BFR-edzés a tudományos vizsgálatok alapján újra és újra rendkívül hatékonynak bizonyul az erőszint, az izomtömeg és az állóképesség építésében – alacsonyabb terhelés és rövidebb edzések mellett.

why points 1
ÉPÍTS IZMOT

A tudományos kutatások sora igazolja, hogy a BFR-edzés már az egyismétléses maximumod (1RM) mindössze 20%-ának megfelelő terhelés mellett is jelentős izomnövekedést vált ki.

Az izmok átmenetileg csökkent oxigénellátása és a felerősített izomsejt-duzzadás (az úgynevezett „bedurranás”) együttesen rendkívül erőteljes izomépítő ingert jelentenek.

A BFR-edzés jelentősen fokozza a laktát-felhalmozódást és a hipoxiát (a dolgozó izmok alacsony oxigénszintjét), ami rendkívüli fejlődést eredményez az állóképességben.

Mivel a BFR-edzés lehetővé teszi az izomépítést a megszokott súlyok töredékével, így anélkül kímélheted az ízületeidet, hogy le kellene mondanod a maximális izomnövekedésről.

Használd ki a BFR-edzés előnyeit a fáradtság csökkentésére, az izomtömeg megőrzésére a sérülések utáni rehabilitáció során, vagy az ízületeid védelmében!

A BFR-EDZÉS BIZTONSÁGA

A BFR-edzést számos célcsoportban tanulmányozták – a fiatal sportolóktól kezdve egészen a pangásos szívelégtelenséggel és egyéb egészségügyi problémákkal küzdő idős páciensekig.

Még nem született olyan bizonyíték, amely közvetlenül a BFR-edzésnek tulajdonítható negatív egészségügyi hatást igazolna, és a tudományos közösség általános konszenzusa alapján a BFR-tréning a legtöbb ember számára teljes mértékben biztonságos.

strap or rubber band

NEM ELÉG EGY SIMA PÁNT VAGY GUMISZALAG?

Kiváló kérdés.

Emlékszel, korábban szó volt róla, hogy a BFR-edzés célja a végtagba áramló vér meghatározott százalékos korlátozása, miközben a kiáramló vért teljesen megállítjuk?

Ez azért van, mert az edzés alatt továbbra is szükségünk van bizonyos mértékű beáramló vérre.

Pontosan annyi vérre van szükség a szövetekben, amennyi kiváltja az izomsejtek megduzzadását – ez az a bizonyos híres „bedurranás”.

A testépítők folyamatosan a bedurranásról beszélnek – és bár ez elsőre edzőtermi mítosznak tűnhet, a kutatások igazolják, hogy maga a sejtduzzadás valóban anabolikus (izomépítő) hatású.

Amikor súlyokat emelsz és elkezdesz bedurranni, ez annak a következménye, hogy több vér áramlik az izomsejtekbe, mint amennyi eltávozik, ami a sejtek tényleges megduzzadását váltja ki.

Ez a sejtduzzadás azt az élettani jelzést küldi a sejteknek, hogy el kell indítaniuk a növekedési folyamatokat.

És pontosan itt mutatkozik meg a BFR pántok igazi ereje: felfújt állapotban engedik a vér beáramlását, miközben meggátolják a kiáramlását.

Ez lehetővé teszi, hogy elegendő vér jusson a végtagjaidba a hatékony edzéshez (hiszen véráramlás nélkül képtelenség lenne edzeni), miközben maximálisan kihasználod a sejtduzzadás előnyeit.

A gumiszalagokkal és egyszerű szorítópántokkal az a fő probléma, hogy fogalmad sincs, pontosan mekkora véráramlás-korlátozást idézel elő.

Emlékszel a korábban említett tudományos kutatásokra? Azokat a vizsgálatokat kivétel nélkül olyan eszközökkel végezték, amelyek pontos visszajelzést adtak az alkalmazott nyomásról.

És itt jön a képbe a SAGA BFR pántja – mi pontosan ezt a problémát oldottuk meg.

ÖSSZEHASONLÍTÁS MÁS BRF ESZKÖZÖKKEL
bfr ebook
bfr cuffs

SAGA BFR PÁNTOK

A SAGA-t egy határozott küldetéssel indítottuk útjára: elhozni a profi sportcsapatok és rehabilitációs klinikák által használt hajszálpontos BFR-mérést – mindezt elérhető áron.

Olyan eszközt terveztünk, amely teljesen kiküszöböli a találgatást a BFR-edzésekből.

VÁSÁROLD MEG MOST
ÍGY MŰKÖDIK:
bfr point 1 min

01

Csatold fel a mandzsettát

bfr point 2 min

02

válaszd a “calibrate”-t az ios / android alkalmazásunkban

bfr point 3 min

03

az eszköz rád kalibrálja magát, megállapítva a teljes véráramlás elszorításához szükséges nyomást

bfr point 4 min

04

VÁLASZD KI AZT AZ ELSZORÍTÁSI SZÁZALÉKOT, AMIBEN DOLGOZNI AKARSZ (VANNAK BEÉPÍTETT JAVASLATOK TESTRÉSZRE BONTVA)

bfr point 5 min

05

AZ ESZKÖZ FELFÚJÓDIK ÉS KEZDŐDHET AZ EDZÉS

bfr point 1 min

01

Csatold fel a mandzsettát

bfr point 2 min

02

válaszd a “calibrate”-t az ios / android alkalmazásunkban

bfr point 3 min

03

az eszköz rád kalibrálja magát, megállapítva a teljes véráramlás elszorításához szükséges nyomást

bfr point 4 min

04

VÁLASZD KI AZT AZ ELSZORÍTÁSI SZÁZALÉKOT, AMIBEN DOLGOZNI AKARSZ (VANNAK BEÉPÍTETT JAVASLATOK TESTRÉSZRE BONTVA)

bfr point 5 min

05

AZ ESZKÖZ FELFÚJÓDIK ÉS KEZDŐDHET AZ EDZÉS

bfr point 1 min

01

Csatold fel a mandzsettát

bfr point 2 min

02

válaszd a “calibrate”-t az ios / android alkalmazásunkban

bfr point 3 min

03

az eszköz rád kalibrálja magát, megállapítva a teljes véráramlás elszorításához szükséges nyomást

bfr point 4 min

04

VÁLASZD KI AZT AZ ELSZORÍTÁSI SZÁZALÉKOT, AMIBEN DOLGOZNI AKARSZ (VANNAK BEÉPÍTETT JAVASLATOK TESTRÉSZRE BONTVA)

bfr point 5 min

05

AZ ESZKÖZ FELFÚJÓDIK ÉS KEZDŐDHET AZ EDZÉS

amplify training img

Miért kalibrálja a rendszer azt a nyomást, amelynél 100%-ban leáll a véráramlás?

Mert ebből kiindulva pontosan meghatározható, hogy az egyes százalékos értékekhez mekkora nyomás szükséges.

A kalibráció személyre szabott, hiszen minden embernél más lehet az a nyomás, amelynél teljesen leáll a véráramlás. Ezért fontos, hogy minden edzés előtt elvégezd a kalibrációt, így a rendszer mindig a saját aktuális értékeidhez igazítja a nyomást.

Tegyük fel, hogy a mandzsetta azt méri, hogy a lábak véráramlása 200 Hgmm-es nyomásnál áll le teljesen.

Ha például 50%-os véráramlás-korlátozással szeretnél edzeni, a mandzsetták ennek megfelelően 100 Hgmm-re fújódnak fel.

Általánosságban a 80%-os korlátozás megfelelő lehet az alsó végtagi edzéshez, míg az 50%-os korlátozás a felső végtagi edzéshez. Az alkalmazásban ezeket az értékeket egyszerűen kiválaszthatod.

Ha edzés közben úgy érzed, hogy a nyomás túl magas vagy túl alacsony, egyetlen érintéssel, kis lépésekben módosíthatod.

Ezeket a mandzsettákat azért fejlesztettük, hogy precíz, személyre szabható BFR-megoldást tegyünk elérhetővé minél több ember számára.

A nemzetközi tapasztalatok alapján a BFR-technológiát különösen gyakran használják profi sportolók és sportcsapatok, fizioterapeuták és rehabilitációs szakemberek, valamint katonai és taktikai egységek.

SZAKÉRTŐINK:

Michael Macpherson

DR. MICHAEL MACPHERSON

Sporttudós, BFR-szakértő

SAGA Fitness

@macphersonphd

Jeremy Loenneke

JEREMY LOENNEKE, PHD

Egyetemi docens

University of Mississippi

@jploenneke

Jordan Sabourin

JORDAN SABOURIN, PHD

Vezető erőnléti- és kondicionáló edző

NBA

@jsabs44

Joshua Slysz

JOSHUA SLYSZ, PHD

Testmozgás-élettani szakértő és BFR specialista

Dalhousie University

@joshuaslysz

Mike Reinold

MIKE REINOLD

Elnök-alapító

Champion PT and Performance

@mikereinold

Stephen Patterson

STEPHEN PATTERSON

Egyetemi tanár

St. Mary’s University Twickenham, London

@drstephen_patterson